Underground! Gyanúsan sokszor van leírva az, hogy underground!

2020. április 15. 16:00 - csubeszshuriken

Tombs - Monarchy of Shadows (Season of Mist, 2020)

tombs-monarchy-shadows-680x680_1.jpgTisztán emlékszem, mikor először beütött a Path of Totality. Még Amszterdamban laktam és épp egy törött ablakkal bajlódtam, mikor lejött a màsodik Tombs lemez. Egy rohadt hideg, esővel megbaszott napon szegezte nekem a Relapse, én fogtam a kurva nagy szegeket és miközben hallgattam, a fennálló problémát a garàzsban talàlt pozdorjalappal megoldottam. Nem a zene miatt akartam, hogy a szobàban sötétebb legyen, egyszerűn csak túl dràgànak talàltam a szerelőt, aki kicserélte volna az üveget. Az elégedettség és a Neurosis ìzét egyszerre éreztem, azt hiszem a Path of Totality volt az első olyan poszt-metál lemezem, amin a dallamosabb black és az ilyen hangzàs mögé elrejtett Helmet egymàsba folyva öntöttek nyakon. Egy tetőtéri luk volt és beàzott a plafon.

A Savage Gold viszont nem kapott el. Az is lehet, hogy azért, mert mikor meghallgattam, pont egyetlen ablakot sem kellett bedeszkàznom. Én úgy éreztem, hogy az egy útkeresés volt elég jó részekkel, ami egy egésszé viszont mégsem àllt össze. Az All Empires Fall ellenben az eddig kiadott legjobb hangulatú anyag, azon a Tombs megtalàlta a sötétségből sötétségbe vezető legnemesebb sajàt utat, ahogy keresztezni kezdték a black metált és a nyolcvanas évek patinás dark rockjànak hatàsait. A The Grand Annihilation pedig éppen ezért szintén zseni, azt is piszok sokat hallgattam. Amellett, hogy az màr ìzig-vérig black metàl lemez, azt is faszàn megmutatja, hogy miért David Bowie, Samhain és Fields of the Nephilim feldolgozàsokat játszik a zenekar.

Mint matróz szívverés a tomboló északi vizeken, olyan feszes és viharos az új lemez. A Monarchy of Shadows ugyanis egy bennfentes black metàl anyag, amin a műfaj legszigorúbb stílusjegyeivel próbàltak elmenni a legvégéig, vagyis a szűk és sötét valóság kapujáig, ami maga a halál. A szàmcìmek alapjàn legalàbbis ez jön àt, de ezt igazolja a katarzisokba torkolló intenzitás. Ilyen a Monarchy of Shadows, a Necro Alchemy és a Man Behind the Sun is. A lemez tehàt csak a Once Falls the Guillotine és a The Dark Rift perceiben tud belassulni, de a hangulata ezekben a tételekben a legsúlyosabb. Az álló időbe falazott kolostorok folyosóin elsuhanó bizarr alakok lélektana, ők elevenednek meg Mike Hill énekes hangjàval, mikor azt a különös mélyet hasznàlja. Az öt új szàm utàn pedig az emlegetett Path of Totality album címadódalának egy igen feszesre húzott vàltozata hallható, szóval az elköszönés is metsző, még útóljára összehúz a szíved a hidegtől. Kìvàncsi leszek, hogy a brooklyni zenekar következő cuccai milyenek lesznek, mert ebben a játékban szerintem most mindent kipörgettek. 

Címkék: lemezek tombs
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fmsuicide.blog.hu/api/trackback/id/tr4515615116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Underground! Gyanúsan sokszor van leírva az, hogy underground!
süti beállítások módosítása