Van, hogy nagyon sokáig nem érsz oda, de egyszer csak megérkezel. Bevallom három évvel ezelőttig Nagaarum munkáit egyáltalán nem ismertem és lehet máig nem ismerem, ha nem ő adja ki az utolsó Nadir lemezt. Aztán láttam a harminc darabra limitált fadobozos kazettákat, ezeken keresztül pedig, hogy mennyi figyelem van egy adott kiadványban és ez egyből lenyűgözött. Az anyag és a forma, ahogy részévé válik annak a gondolkodásnak, ami a zenében is kifejeződik. Hosszabban leírt, sosem könnyített körök, mert szörnyen érezni mindig nehezebb. Gondolom ezért van az, hogy nem annak indult, de valahogy mégis black metal lett. Ilyesmi koncepciókkal pedig volt már jó pár szólólemez, de az egyszemélyes veszprémi hadsereg az In Vacuo projektben már korábban is vállalt szerepet. Ő ennek a három nagylemezes történetnek az egyik fele, ugyanis Szabó Péterrel összesen ketten vannak benne. Az albumok száma pedig azért három, mert az Urbain Noir épp a múlt héten jelent meg. 

Hosszabban leírt, sosem megkönnyített körök, mert szörnyen érezni mindig nehezebb, egy ponton túl ezt nem bevállalni viszont teljesen lehetetlen. Nem hazudhatsz magadnak az életről, ami körülvesz, mert a tagadásod és az illúzió is épp úgy megesz, mint a maga valóság. Ellenben kézzelfoghatóbb a valós kilátástalanság. Sokan élnek úgy, hogy az érzéseket leginkább képekben látják és szerintem mindig is a személyes történetek formálták leginkább a black metált. Az elme lángoló víziói, egy rideg zenei rendszerbe ágyazva. Ez lenne Urbain Noir lényege is. 

Nem szeretném leírni, hogy durva lesz, mert az egy ilyen lemez esetében túlságosan szűk keret, ahonnan később nehéz lesz kiszedned, mikor ráeszmélsz mennyire érzelem gazdag. Még akkor is, amikor épp tombol az időtlen erőszak, erre pedig már a Timetraveller című nyitótétel is jó példa. Mert természetesen torz és goromba, de a gitár miatt valami különös szépséggel is elátkozva. A Self Made God öt percében a szépségből pedig még több van, de a fiúk mégsem csábultak el, hogy tisztább legyen a lemez hangzása. Habár ezt a kidolgozottabb poszt-metál felhangok akár indokolhatták is volna, a koncepció lényegének viszont bármilyen nemű hivalkodás egyértelműen ellentmondana. Ebben a kettes számban is nagyon fasza a dobtéma, végig iszonyat kreatív szerintem Péter játéka. Míg a Caveman lidérces és kurva lassan kíséri a mondanivalót, nagyon jók az asszociációk.

Később pedig rám törtek a sokkal aljasabb számok, az Obscure Mind és a The Well című szerzeményekben is csak sodor magával a nyers black metal mocsok. Napok romjain kibontott agresszív negatív katarzisok. Lezárásul pedig szintén két érdekes szám, a legutolsóban punkos lendület és légies gitár, meg az amerikai black bandákra jellemző epikus dallamvilág. Szóval a kontrasztokat és a komplexitást nagyon jól összehozták, így az új lemez egy finomságokkal teli, melankolikus, de végtelenül nyers acsargás lett. Megdöbbentő a világ, amit a zene eszközeivel fényképeztek. Érezhető, hogy szigorúan elkötelezett anyag. Az NGC Prod és egy külföldi kiadó pedig csinál majd fizikai formátumot is, amit a későbbiekben természetesen a kiadótól lehet majd rendelni.