Ez a fesztivál, hogy kinek adja, az szerintem abszolút a gusztus dolga. Szó se róla, tényleg van pár súlyos forma. Viszont kurvára nem értek egyet azokkal, akik például baszakodnak a felhozatallal. Mert lehet, hogy játszik aznap hat moslék banda, de aztán fél óra múlva meg, mint a Noisem, a Cryptic Void, a Forward és a Final Exit, majd a Dropdead és a Misery Index, Cannibal Corpse és Negative Approach adogatják át egymásnak a színpadot. Nekem úgy tűnik, hogy ezeket a szervezés mindig faszán összerakja, szóval egyetértek a dokumentumfilmben elmondottakkal, hogy az OEF húsz év után is egy közösségközpontú kis fesztivál, mindig ultrakirály nevekkel. Jó volt meghallgatni a személyes hátteret és hogy milyenek voltak a kezdetek, ugyanis két napja már hivatalosan is kint van az a film, amiben vagy Curby mesél, vagy a résztvevők róla és a fesztiváljáról sztoriznak. 

Például én se olvastam még utána annak, hogy ez az egész tulajdonképpen egy születésnapnak indult és aztán már nem lehetett leállítani. Curby abszolút mániákusnak tűnik, de a lehető legjobb értelemben és ez az interjúrészletekben is tökre megjelenik. Penge, ahogy belevette a barátait és a családtagjait, meg nyomja azt az öreg fószeres sztorit. Mikor ott voltam, határozottan az volt az érzésem, hogy egyedül csak én vagyok józan, erre kiderült, hogy ebben pont a főszervező úr a társam. Szerintem elég vicces, hogy ezt az állatkodást valaki olyan szervezi, aki szintén abszolút nem iszik. Szóval elég jó ez a doksi film, ami természetesen az idei fesztiválon került először bemutatásra, de most már a kedvenc megosztófelületünkön is fent van. Elég sok zenekartagot is megszólaltat - Agatochles, Wormrot, Napalm Death, Exhumed - a felvételek a huszadik négynaposon készültek.