Underground! Gyanúsan sokszor van leírva az, hogy underground!

2019. október 27. 18:00 - csubeszshuriken

Darkthrone - Old Star (Peaceville Records, 2019)

maxresdefault_3_11.jpgTudom, hogy akik ezen rajta vannak, most mind az új Mayhem lemezt hallgatja, hiszen alig pár napos a friss megjelenés. Engem viszont nem biztos, hogy megfog mozgatni, mert igazából sosem volt az én bandám. Tegnap megint megnéztem az Until The Light Takes Us című dokumentumfilmet és az interjúalanyok szerintem mentálisan is elég komolyan sérültek egyet kivéve, aki Gylve, azaz a Darkthrone zenekar másik fele. Szóval innen jutott eszembe, hogy az Old Star albumról meg nem írtam egy szót se, ami akkor is hatalmas hiba, ha itt macska és nem is varjú van. Nyáron kicsit elaludtam, de ahogy sötétedik, ráébredtem. Most egyfolytában ezt hallgatom. 

A dokumentumfilmben az látszott, hogy Fenriz is egy olyasmi introvertált fazon, aki már valahol rég túl van a szavakon és épp ezért nem is akar, vagy nem is tud cseverészni. Ami többek között azért is szimpatikus, mert a személyisége abszolút fedi azt a tizennyolc lemezt, amit a Darkthrone eddig elkészített. Faszom a mosolygós és színpadias rocksztárokba, akik egyfolytában a sötétséggel takaróznak, de közben csak csivitelnek és csacsognak, meg kell nekik a kibaszott dicsfény, mint az éhezőknek egy falat kenyér. A faszin, aki azt mondja, hogy csak a pokolban látja az életét, látnom is kell ezt a megszállottságot, mert valójában attól is működnek az albumok, hogy ezek ketten tényleg fanatikusok. 

Metál szekta, ahol a sötét anyag inkább csak egy olyanfajta személyiségszerveződés szimbóluma, aki kívül ragadt a rendszeren. A Darkthrone ebben pedig abszolút hiteles és talán ezért is könnyebb velük azonosulni, vagy más bandáktól határozottan különválasztani. Egyszer sem kötöttek kompromisszumot és az évekkel szerintem csak egyre jobbak lettek az albumok. Mindenki azt írja, hogy a The Cult is Alive egy stílusváltás volt, de szerintem ez baromság, mert az első három black metál album is punk, ahol kurvára szembementek a kilencvenes évek mindenfajta trendjeivel. Aztán jött a millennium és ők továbbra is figyelmen kívül hagyták a huszonegyedik századot, mert ma is úgy szólnak, ahogy egykor a Celtic Frost

251074005015202.jpg

Én ezért is szeretem ezt az utolsó hét albumot, mert a hozzáadott dolgok a totális alapokból építkeznek és amit játszanak, az mindig ugyanaz, de egyre komolyabb. Az Old Star lemezen is legalább három akkora szám van, ami tényleg olyan, mintha mindig is lett volna, miközben így még sohasem hallottad. Negyven felett már a klasszikus heavy metált is néha nehéz komolyan venni, de egy olyan számot, mint a The Hardship Of The Scots bármeddig tudnék hallgatni. Ez sem az az album, amit meg kell fejteni, mert ez a Motörhead / King Diamond / Celtic Frost kombináció hihetetlenül jól működik, halhatatlan metál dzsuva. Mind a hat szám a csatornapatkányok himnusza, torzszülöttek szerelmeseinek panoptikuma. I Muffle Your Inner Choir és a Duke Of Gloat is erődemonstráció, hogy én csak a kisebbik Amebix rajongó vagyok, mert ezek ketten frankón hatalmasok. Szóval biztos, hogy ezen a telibe baszott világon a Darkthrone az egyik legkiszámíthatóbb banda, de mindig arra a fazonra szabva, aki tényleg köpi az egészet. Mert a hazugság nem állhat felettük, ezek nem bókolnak semmilyen látszatnak. Az Old Star pedig lassabban simán durvább, mint az Arctic Thunder. Nocturno és Fenriz a kört nem hagyja el. 

Rengeteg varjú van a környéken, egyszer azt gondoltam csinálok róluk pár fasza kis képet. Az volt a koncepcióm, hogy szépen beetetem őket, aztán mikor sokan egy helyen lesznek, én dobbantok egyet, ők meg felrebbenve beterítik felettem a teret, hogy háttérben az éggel kattinthassak, ahogy feketén elsuhannak. Szóval fogtam a kenyérdarabokat és kiszórtam őket a fűbe, ők meg csak néztek az ágakról és az oszlopokról, de nem történt semmi. Láttam, hogy tudják mi van a földön, ahonnan máskor is csipegetnek, de nem tudtam megvenni őket, nem kötötték meg ezt a kompromisszumot. Nem véletlen, hogy a műfaj ezen szegmense is hasonlatos egy varjúhoz, mert elég okos, ahogy a távolból kinéz. Csak tisztelni lehet, hogy nem alkuszik...

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fmsuicide.blog.hu/api/trackback/id/tr3315267444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Underground! Gyanúsan sokszor van leírva az, hogy underground!
süti beállítások módosítása