Egyetlen nagyobb magyar nyelvű zenei fórumot sem követek, mert mindegyikből hiányzik a merészség. Lehet ezzel vitatkozni, de szerintem a zene lényege pontosan az egyediség és az ehhez kapcsolódó közlési igény, az egyéniség hiánya nélkül csak rágógumi. A zseniket meg nem lehet elfogyasztani. Nyilván ezért sem mernek írni róluk, hogy a gerillazajtól végül nehogy valaki összezavarodjon. Ettől függetlenül azért akkor is furcsállom, hogy itthon sehol az új Lightning Bolt, avagy a hang és téboly kézzelfogható respektje. Pedig a Sonic Citadel kimondottan szelídebb, már le sem rágja a kanapékárpitot, hogy a csupasz vasrugók hurkain potyogjon át a lemorzsolt agyam maradéka. Mindenki öregszik. 

Két független zseni, akik teljesen szét keverik a fejüket, hogy te is csak totál belekeveredj. Riadt bogarak a bőr alatt, máskor borsot szórnak a cigidbe. Lézerpisztollyal üldöznek, mind a műholdas pokol elátkozott gyerekmeséi. Az egész ficánkolva tombol és a Ride the Skies is olyan volt, amilyen őrült akár minden noise lemez is lehetne. Torkon lenyomott naplemente. Párzási tánc elembetegbe. 

A hetedik lemez viszont valóban sokkal szolidabb. Azt hiszen csak négyszer akarta nagyon gyorsan megbaszni az agyamat, miközben az szakadatlan forgott körbe, ebben az eklektikus centrifugában. A Blow To The Head is teljesen szabálytalan, de miután konzekvensen agyonvertek a dobok, fogta magát azt népzene lett. Elképesztő a végén, hogy mennyire provokatív tud lenni a jazz. Én szeretném, hogy Brian Chippendale ezt még nagyon sokáig csinálja. Mindig leírjuk, hogy a kísérleti zenéknek a dob az abszolút alapja, de ezzel még nem mondtam el semmit, mert egy ilyen teljesítményt a szavak sosem adják vissza. A duó a hangszerek terén egyébként most megint minimalista. Bár a káoszból sokszor nehezen kivehető, hogy mihez mit is használnak.

Usa Is A Psycho, Halloween 3, Tom Thump. Mindhárom valahogy Primus rokon, de leginkább csak az ének miatt hasonlóan furmányos a hangulat. Van persze pár egyenértékű basszusfutam, viszont a torzítok itt mindenre dobnak valami koszos álcahálót. Mint a sapkát fordítják ki az ötleteket, felzaklatnak ezek a paródiák. Air Conditioning és hasfogó, mert ők is szanaszét baszták a rock and rollt. Nagyjából, ahogy a Butthole Surfers, szerintem az ő hatásuk is sokat hozzátett ehhez a lemezhez. Ami könnyebben hallgatható, mikor az All Insane szól, de aztán megint felkockáz, mikor a Van Halen 2049 tizenharmadszor is szétesik a kilenc hosszú perc alatt. Nagyon szerethető ez a groteszk humorban elkevert matematika, mikor mondjuk egy Big Banger című számmal telibe röhögi a metált. Szóval a Lightning Bolt megint csúnyán meghajlítja, de a régi lemezekhez képest most játékosabb, bolondosabb.  The Locust, Primus és The Butthole Surfers rajongóknak is abszolút kötelező. Mert legalább annyira elvetemült, mint Rubber Johnny plüssverziója...