A színpad, mint összművészeti tér, alkalmas hely a legmélyebbre menni. A lélektan bonckésének és kórusának is otthont adni. Mindazt, amit emberinek nevezünk, a színpad képes kiemelni, megemelni, befogadhatóvá vagy még borzasztóbbá, de mindenképpen láthatóvá tenni. A zene és a színház ősi rítusokon, alantas összejöveteleken , szent alkalmakon nevelkedett, fejlődött ilyen spirituális szimbólummá. Tudom kissé patetikusan hangzik, de mikor ezt a koncertet ma délután kétszer is megnéztem, az a név ugrott be, hogy Ébren Álmodók Rituális Színháza. Nekem ezt a világot a Vágtázó Halottkémek mutatta meg, hogy a zenében mennyi minden benne lehet és hogy egy koncert valójában mindig performansz is. The Body és Assembly of Light Choir koncert az elmúlt napokból, elképesztő érzelmi töltettel. 

Lee Buford nélkül ugyan, de nyáron a Body megjárta Budapestet és az sem volt egy mindennapi koncert, konkrétan napokra kiforgatott önmagamból. Viszont ez a közös fellépés a kórussal megint egy másik dimenzió és a sok másik közül nem a legkellemesebb bolygó, ahova ők így együtt most megint alászálltak. Az Assembly of Light Choir lányaival vették fel anno az All the Water of the Earth Turn to Blood című második The Body lemezt és azóta az évek során még készült néhány közös alkotás, voltak közös koncertek. Ami ebből született, az pedig mindig kegyetlen. Pár nappal ezelőtt megint együtt egy közös fellépésen, amit rögzítettek és közzétettek, én biztos meg fogom még nézni vagy százszor. Tényleg nincsenek szavak, csak két dobos és dobszerkó, meg a Chip King féle halálsikoly, ami olykor valóban felboncol...