Azt komálom mikor pattog a punk, mint egy agybuborék. Neurológiai és pszichológiai szempontból is tök érdekes, ha a fejem a zene pont úgy dobja meg, mint üdítőt a szénsav, mikor éppen geci hideg. A hűtőben kéne tartanom minden ilyen lemezemet, az alsó fiókban, azon a külön helyen. Mert az ifjú Rollins is hűvös volt és sötét, nehéz fejétől sűrű lett a Black Flag, avagy az éhezők punkja a nyolcvanas évek legelején. Etalon a múltból, akaratlanul is a Kaleidoscope mentora, mert ugyanaz a betegség ebben a new yorki trióban is benne van.
Olyan ugyanis simán van, hogy kiszáradsz, mint a szivacs és aztán felszívsz valami olyat, amitől neked is neurotikus szagod lesz. Az After the Futures lemez is kurvára belemegy abba, ami teljesen külön van a punkban, ezzel az összetéveszthetetlen énekstílussal és a hangzásvilággal. Ellenben a Slip It In éra hangulatát megtoldották ezzel a furmányos plusszal, amitől az egész a jelenben ül és marad, valami elképesztően brutális és futurisztikus poszt-punk, zajoktól és dallamoktól is elborult negatívja. Egész nyáron ezt hallgattam és csak azért nem írtam ki őket ide előbb, mert én is rohantam velük, hogy szanaszét szaladtak velem a szavak, mint körülöttem ez a kurva élet. Egyébként meg három éve léteznek és eddig kisebb kiadványokon demonstráltak, szóval ez számít az első komolyabb anyagnak. Első körben a címadó dal, a Feeling Machine, az Exhaustion és a Soft Cage vett meg, aztán később az egész, úgy egyben evett meg. Penge, ahogy jelen van a noise vonal is, jól meg lett bütykölve a drótokkal is.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.