Két hete  is hallgattam egy cuccot, amit a Pándi szétdobolt, de azt nem raktam ki, ezt viszont már nem bírtam ki, hogy ne legyen kint. A sztori ugyanis elég jónak tűnik még akkor is, ha Balázs neve mindig ott van valahol, hogy most éppen ezekkel a fazonokkal dobolt. A leírás szerint az elképzelés ugyanis az volt, hogy négy olyan ember találkozzon egy stúdióban, akik előtte még soha nem látták egymást és ebből szülessen meg az a szűzies szeánsz, ahol minden először és csak egyszer történik meg. Ehhez fogott Jim Jarmusch egy gitárt - és billentyűket - a Sonic Youth soraiból ismert Lee Ranaldo egy másik gitárt, az ötletgazda Marc pedig a bőgőt és pár effektet, hogy megvalósulhasson a tájképfestészet. Az alkotás elég tetszetős, bár még csak egy tétel publikus a lemezről, de így is van nyolc percünk elmerülni a norvég mitológia eme értelmezésében, ami azért jó, mert nincs még vége. Érted...