Mikor Dwin Hellion elnyom egy Ozzy klasszikus, azon mindig rajta leszek. Egészen az idők végezetéig, erre akár meg is esküszöm. Inkább így tisztelegjen egy mester a legnagyobb mester előtt, minthogy leharapja mondjuk egy denevér fejét. Az Integrity egy nagyon penge tavalyi nagylemez után, idén már jelentkezett többek között két feldolgozással, de most itt van a harmadik csapás is. A Vermapyre és a GISM egy-egy nótája után, most ráraboltak a Bark at the Moon című Ozzy klasszikusra is, ami a sorban lehet, hogy a legerőtlenebb mutatvány, de érzésre akkor is nagyon ott van a szeren. Nincs mese, mi a nyolcvanas években voltunk gyerekek, amikor a metál Istenek még fogkrémmel mentek fel a falra. Az időutazást pedig Dwin is nagyon érzi, olyan ő most, mint a Doki és DeLorean, csak Marty helyett én repülök vele a múltba!