A Teen Idles és a Minor Threat miatt az Ian MacKaye bandák talán mindig egy kicsit több figyelmet kaptak, pedig Washingtonban még a Fugazi előtt egy másik zenekar is hozzájárult ahhoz, hogy egy jóval árnyaltabb hangzásvilág is jellemezni kezdje a helyi hardcore-punk színteret. Az Embrace és a Dag Nasty mellett a rövid életű Rites of Spring is megváltoztatta a játékot, amikor 1985 nyarán - Revolution Summer - kiadta az első és tulajdonképpen egyetlen nagylemezét. A történetben pedig pont ez a szép, hogy mindössze tizenöt koncerttel és még egy kislemezzel is vastagon be tudták írni magukat a punktörténelembe. Feloszlásuk után pedig nem mellesleg Guy Picciotto gitàros és Brendan Canty dobos a Fugazi alapítótagjai lettek Ian MacKaye énekes és Joe Lally basszusgitáros mellett. 

A szintén washingtoni Henry Rollins sokszor említi a naplójában, hogy azokban az időkben ciki volt a bálványozott hosszúhajú rockereket hallgatni, ellenben a Joy Division, Siouxsie and the Banshees, The Cure hármas egyre nagyobb hatással volt a színtérre. Ennek köszönhetően születtek meg tehát azok a Rites of Spring számok is, amik dallamosabb, de olyan fura dalszerkezetekkel bírtak, amik a hardcore egy máig meghatározó  rétegének szolgáltak alapul. Még mindig a Hüsker Dü és a Minor Threat lendületével, de kontrasztosabb hangulatváltásokban.. Ahogy  a Deeper Than Inside és All There Is című számokban is keverik a borús angol poszt-punk mozit a hevesebb amerikai tinédzser sztorival, vagyis totális érzelmi hullámvasút. A Other Way Around a csúcs, az End On End a gödör. Energikus, de máskor kilátástalan is. Szociálisan érzékeny és kifelé beszél, de ugyanakkor introvertált és nagyon személyes hangvételű. Ez volt a Rites of Spring és egy oldalról a Revolution Summer. A következő pedig egy elég értékes felvétel, mert egy a néhány alkalomból. Ebben a klubban megfordult a Dischord Records minden bandája akkoriban. Alatta pedig a megvásárolható teljes kollekció.