Testvéreimmel a zenében szeretünk abból a témából csemegézni a koncerttermekhez vezető folyosókon, hogy a a nyolcvanas évek végére már minden el volt játszva, amit el lehet játszani. Jó erről beszélni, mert bölcseknek tűnünk tőle. Pedig a gondolataink valójában igaztalanok. A nyolc évvel ezelőtt megjelent harmadik Daughters lemez talán azért jött ki saját néven akkor, mert azzal az anyaggal mentek haza oda, ahol még soha senki nem volt. Kerestek egy helyet a zenei térképen és odapakoltak valamit, ami olyan volt mint a jövő. Azzal pedig, hogy vártak jó pár évet az újabb felvételek előtt szerintem nem is nekünk adtak időt, hanem maguknak. Nyilván át kellett gondolni, hogy van-e még valami, amit ehhez hozzá lehet tenni, de úgy érzem abszolút jó döntés született.
A Chris Cunnigham által rendezett Rubber Johnny címen futó Aphex Twin videó biztos benne van az öt legjobb képi cuccban, amit zenéhez valaha összevágtak. Ezért is gondoltam, hogy gumi Johnny neve alá pörgetném fel az oldalon is azokat a videókat, ahol a zene és a képi világ együtt hoznak valami fondorlatot, vagy valami nagyon durvát. Az új Candy videó pedig ebből a szempontból adta magát. A viszonylag friss formáció Good To Feel című bemutatkozóalbumához ugyanis egy olyan videó készült, amiben egyértelmű az Aphex Twin bemetszés, ahogy az elektronika két részre szedi a videóban a lemez címadódalát. A videó alá itt lejjebb pedig be is pattintottam a teljes lemezt, ha már a zajos hangzással horzsoló hardcore bandánál tartunk, akik az adható tízesből, már első hallgatás után is simán hoznak egy hetest. A Triple B Records gondozásában.
Egy induló webzine első koncertajánlóját a közelgő Fistula buli kapcsán megírni nem olyan rossz. Írhatnám, hogy a clevelandi srácok a sludge fénykorában köszöntek be, de ez a banda igazából nem köszön senkinek és a sludge műfajnak sem volt fénykora. A fénykor szót amúgy is a nagypályás magazinok találták ki, hogy körbenyalják a befutott zenekarokat. Akiket viszont a sikátorokban kukatetővel letakart véres, híg szar inspirált, ami ott hagyta el egy beteg seggű függő testét, azok nem futnak be. Viszont a pincéig, amit úgy hívnak Robot, elvakarják a bundát. Méghozzá november 5 - én, azaz hétfőn este. Egy turné keretében, a Grime társaságában. A Desszert Fest koncertsorozat soron következő bulijához több információt