A Path of Totality albummal ismertem meg a zenekart, ami ma már egy kilenc éves anyag, de mesteri volt, ahogy összehozták rajta a dolgokat. Akkoriban talán még nem volt ennyire erős ez a trend, hogy mindenki előveszi a régi black lemezeket, szóval meglehetősen meglepett az akkor. A hullámzását tekintve poszt-hardcore, de bekerítve a dallamosabb, amerikai black metál vonal felől, lezúduló, nagy horderejű dalokban. A Savage Gold viszont kevésbé kapott el, ma is inkább útkeresésnek tűnik, de az All Empires Fall kislemezen minden meglett, ott letisztultabbak az ötletek. A Tombs történetében nincs két egyforma hangzású anyag. A közeledő új Ep pedig úgy fest tarja ezt a progresszív irányt. 

A sosem egysíkú keverékbe ugyanis a dark /goth vonal is belefolyt és szerintem ezért szólt nagyot a The Grand Annihilation is. Egyáltalán nem tűnt mesterkéltek, inkább zsigerinek és őszintének, ahogy a négytagú brooklyni zenekar visszanyúlt a saját tinédzseréveinek zenéihez és a folyamatosan fejlődő hangzásukba szépen belesimult a nyolcvanas évek hangulata. Most azonban - két év múlva - valahogy minden eddiginél csontosabbak, vastagabbak, ahogy végképp a tradicionális norvég alapok felé fordultak és a mai modern extrém hangjain keresztül szólaltatják meg azt. Ezt hallom a tegnap megosztott dalon is, meg hogy tombol a Darkthrone és Fields of the Nephilim ihlette hosszú, hideg tél. A február 28-án megjelenő Ep címadódala már jó ideje publikus, azt is beraktam a friss The Dark Rift alá.