Underground! Gyanúsan sokszor van leírva az, hogy underground!

2019. április 23. 17:00 - csubeszshuriken

Sunn O))) - Life Metal (Southern Lord, 2019)

sans-titre-1_cover.pngVolt Grandpierre Attilának egy remek írása anno, ahol az extrém zenék szimbólumkészletét a régi világ megmentéseként emlegeti. Koponyák, hegyek, halál, tűz, maszkok, egek és poklok. Az imádatunk és félelmeink totemei. Stephen O'Malley és Greg Anderson mítoszteremtő zenei kísérletével kapcsolatban nekem mindig eszembe jut az a cikk. Mert az új Sunn O))) ismét egy nagyon mély archaikus álom. Tudom roppant patetikusan hangzik, de ez az alkotás is sok minden más és csak azután zene. Ami abszolút egy másik dimenziónak tűnik, de inkább csak belső térkép a legősibb megfoghatatlanhoz.

Amit nem lehet, mert nem tudsz bármikor meghallgatni. Azt az időt, azt a kedvet és helyet ki kell hozzá várni. Az alkalmat meg kell nekik adni, mert a Sunn O))) hangulat és annak rettentően különleges. Ezért van az, hogy van olyan albumuk is, amit összesen egyszer hallgattam meg, de azt pontosan tudom, hogy hol és mikor, ahogy azt is, hogy milyen nyomott hagyott. Szóval a Life Metal lemezzel is megvártam azt a hajnalt, ami a masszívan megdörrenő gitároktól aztán meg is hasadt. Pazar volt, ahogy a képzeletem vonszolni kezdett és az élet ereje a nyakamba szakadt.

A lehulló kezek alatt, ez az egyedülállóan hullámzó hangzásvilág, ami akkor is hatalmas repedéseket tép, amikor a zajok folyamában szinte minden mozdulatlan. Például az első négy percben, miután az egyik gitár elkezd magasabb hangnemben játszani és az időtlen kozmikus sodródásból egy dalszerkezet mutatja meg magát - mint egy születés - szóval abszolút találó albumcím az, hogy Life Metal. Pedig a lemez második fele már messze nem metál zene, az első szám viszont a legnagyobb, annak az evolúciónak a csúcsán, ami a Tony Iommi nevű isten kezéből indult ki egykor az útjára. A Between Sleipner's Breaths című szám királygitárja mikor belép abban az emlegetett magasabb hangnemben, mint drámai isten recseg rá a rettentő mélyekre és hozzá megérkezik majd egy nő hangja is, azzal pedig már sokkal több az egész, mint zseniális. Rituális doom templom papjai emelik az élet szívét a sűrű füstben. Van ennek a tizenkét percnek, valami különösen pozitív kicsengése. Azt hiszem azért is tudtam meghallgatni egyben, mert ez ennyire elkapott.

Ez a bujkáló derű pedig a Trouble Air című következő tizenkét percben is ott úszkál a végtelenben. A triangulum hangja, mint angyal az áramban, aki hagyta magát beleveszni a rengetegbe. Maga a tétel azonban egyre zúgóbb, monolitikus viharfelhőben forgó monoton tömeg, zuhatag. Aminek valamifajta alakja még van, de a ritmusa egy ember életéhez mérve tényleg iszonyúan lassú. Azt hiszem a tények demonstrációja is ez, mert az élet tágabb, sokkal hatalmasabb minálunk. Steve Albini producer pedig nagyon is érezte, hogy ezzel az erővel hogyan kell bánni, a rezdülésekből felépíteni ezt a kozmikus folyosót.sunn-o-sunn-o-ronald-dick-1200x630.jpg

A további másik két tételben is, amiket tényleg csak azért hallgattam végig, mert pont így terveztem. Egy hegyre felkapaszkodva hajnalban, ahol a fényhez fohászkodó fák megannyi könyöke alá beszorult ködben ott a valódi Sunn O))) lényeg. Kövek, gyökerek és korhadt csonkok felett a nap átszúr a sötétségen és minden új, amit létrehoz, igazából misztikum. Szerintem a korai anyagokról is jól ismert, szerkezetekkel és effektekkel is megtoldott szent morajt nincs miért máskor hallgatni, mert csak így kap értelmet egyedül. Az erdő odakint van, de harmóniában a belső dolgokkal azért van, mert mindkettő térkép. Amire a közel húszperces Aurora csak rásimul. A Nova pedig ugyanez. A hegy lábánál az ébredő fényben, ahogy közvetlenül a tófelszín felett az a pára lebeg, ezt a huszonöt percet végighallgatni csak úgy lehet, mert ez valójában meditáció és nem metál. 

S bár az albumcím, ahogy olvastam egy belső poénból alakult ki, ahol a halál metál ellenpólusaként fogalmazta meg magát az albumon dolgozó stáb - Hildur Gudnadóttir és Anthony Pateras sem először vendégszerepel Sunn O))) lemezen, de rajtuk kívül is segítettek még ketten - én úgy éreztem, ők valóban a természetes életet választották. Azt adják vissza valahogyan, vagy talán úgy, ahogy az ember előtt volt. Nekem határozottan ez ugrott be. 

Meg azok a képek, amiket az elmém akkor mentett le, amikor láttam őket élőben Csihar Attilával a színpadon, ahogy napfohászt mormolt a sűrű füstben magyarul, majd átfolyt rajtunk ez a mély és megfoghatatlan szubsztancia, ahol a basszustól remegő levegő és a hasadó gitárzaj jelentette az egyetlen valóságot, képtelenség volt ekkora nyomás alatt bármi mást érezni, gondolni vagy izoláltan létezni. Ha pedig jobban belegondolok, ezért a rituális színházért, vörös fényért, csuklyákért és révületért, pusztán még egy alkalomért, le is tudnék mondani a stúdiólemezek hallgatásáról örökre. Bár tény, hogy jó helyen és jó időben így is működik a varázslat. Azt viszont nem tudom, hogy még egyszer ugyanígy vajon működne-e. 

 

 

Címkék: sunn o))) lemezek
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fmsuicide.blog.hu/api/trackback/id/tr4714781442

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Underground! Gyanúsan sokszor van leírva az, hogy underground!
süti beállítások módosítása