Eskü, hogy ezzel kajak drogozni lehet. Rohadjak meg, ha értem azokat, akik siratják a kilencvenes éveket. Mikor az aranyidők alapjain még most is tenyésznek ki olyan bandák, mint például ez itt. A ritmusszekción múlik minden, ha noise / post-punk zsenialitásról beszélünk és a Sam Black, Michael Jacobs párosról épp ezért sokkal többen kellene beszélni szerintem. Mert ez a három The Tunnel szám is elsősorban ettől az elemi lüktetéstől ennyire fantasztikus. Miközben az ének egyszerre hozza be a Cramps és a Stooges mágiát. 

Tíz év, öt album és néhány kislemez. Az utolsó kettő októberben és most januárban. A The Blood EP pedig megint hatalmas előrelépés zeneileg. Mert van ez a nagyon neurotikus hangulat, meg az eklektikus zeneiség, amire nem lehet egyértelműen rásütni, hogy na ez The Jesus Lizard, Unsane és Melvins. Ahogy a Punisher bekezd, az a borult, árnyéksötét téma a monoton törzsi dobokkal, ahogy gitárokon cikázik az ideg, baszottul kiráz a hideg. Bauhaus meg a tököm tudja, tök egyedi amúgy az egész. Az Unseen Sea meg viszi tovább ezt a death rock vonalat - a gitár, mint egy filmzene - és legalább annyira izgalmassá teszi ezt az anyagot, mint amilyen izgalmas manapság a Wailin Storms és a Deth Crux volt számomra. Szóval ki van kristályosítva ez is rendesen. Függőknek a műfajban, simán aranylövés.