Charles Bukowski kedvelné ezt. A Street Worms című bemutatkozólemez ugyanis bájosan lelakott, meglehetősen szarkasztikus, de abszolút önazonos szagot áraszt. Ezek a svédek belevittek valami nagyon őszintét a punkba és azt eleve tök máshogy rakták fel a színpadra, szerintem a Viagra Boys ezek miatt is elég egyedi banda. Például a zenéjüknek jellegzetesen Tom Waits hangulata van, ami kapásból fura, hiszen ez alapból mégis csak poszt-punk. Aztán ott van még a szaxofon, de mindezek után sem lesz igazán komor, inkább végtelenül szórakoztató ez a muzsika. 2016 és 2018 után most pedig megint jelentkeztek új anyaggal. 

Ami elsőre megint olyan, mintha nem vették volna túl komolyan, elég degeneráltak a szövegek, de mégis hordoznak magukban egy csomó nehéz üzenetet . Zeneileg pedig tombol tovább a nyolcvanas évek, The Jesus and Mary Chain és Tears for Fears hatások ebben a keserédes bárzenében. Sebastian Murphy ellenben tök máshogy énekel, szerintem természetesebb és pont ettől jó haver. Totális new wave a címadó dal, megspékelve egy kis szaxofonnal, szóval tuti kis sláger. A Lick the Bag viszont már sokkal élesebb, karcos szöveget kerget a tébolyult ütem és csak a jó refrén, ami attól megment, hogy közben végleg megmenj. Szintetizátor ügyben az új kislemez viszont abszolút tízes, ez azonnal kiderült. A Sentinel Island is ezen a vonalon, szóval csak a Blue lesz, ami a végén kilóg, mert az amolyan fanyalgósabb, andalgósabb tétel lett. Egyébként a Common Sense minden számhoz csináltak videót, ezeket láthatod itt sorban lejjebb.