Ha tetszett a tavaly megjelent Testrablók lemez, akkor van egy jó hírem, itt is van dolgod! A kanadai trió Digging in the Desert című tökéletesen eszement videója végett már írtam egy rövid cikket, de most kijött a teljes lemez és ahova felrakott, az a plafon. Rajongásom, mint napfénytől a higanyszál szépen felfutott, mert a Lié mind a nyolc számban robbantani tudott valami kurva nagyot. Inkább kiszámíthatatlan, mint simán csak noise rock. Csinosra gombolt poszt-punknak meg túlontúl botrányos. Olyasmi zene és csajbanda ez, akiket skatulyázni igazából szintén felesleges.  

A You Want It Real című negyedik Lié lemezben leginkább azt szeretem, ahogy a zabolátlan érzéseket meg tudják mutatni olyan nyersnek, ahogy azok tombolnak a felszín alatt egy emberben. Sikerült megmenteni a frusztrált tinédzserek tűzét és szinte még amatőr lendületét, ami semmilyen szabályt nem követ. Az album ezzel a flegma dühvel kapcsolja össze a nyolcvanas évek azon zenéinek hatását, amik a hangzás terén hagytak mindent szétesni és spontán módon úgy szólni, mint egy próbatermi elborulás. Miközben a dallamvilágát tekintve ez mégis marad poszt-punk, de a korai Sonic Youth hangzásba ágyazva, a teljes szétesés helyett pedig valami furcsán hideg elegancia, ami a vehemens számokat összehozza. 

Ez a kontraszt pedig végig megvan. Ahogy a Digging in the Desert fogós énekdallama párhuzamban van a hangszerek keltette torzított káosszal, amit a feszes dinamika mégis valahogy egyben tart. Aztán az alattomos All Night Long, mikor Ashlee a monoton ritmusszekciótól elszakadva mást kezd játszani a gitáron, de végül a rend része lesz és a rideg ütemmel együtt énekel. A Good Boy pedig szintén nem egy poszt-punk himnusz, bár a dobtéma és a gitárdallam is olyan, de valami zajjal folyton megtörik valahogyan. Brittany Westgarth basszusgitáros egyébként csak az utolsó Hounds című lemez előtt szállt be, de a Lié friss hangzása többnyire miatta ilyen. Az az őrület, amit a Bugs és a You Got It című számokban is lever, azért sokat emel a lemez egyediségén. Tele fasza megoldásokkal, neurotikus és finom villanásokkal, egy kurva jól eltalált hangzásba csomagolva. Keserűség, düh és melankólia, plusz piszkosul durva groteszk. Ashlee Lúk pedig rohadt jól hozza az éneket. A saját hangját megtalálva hozta össze a grunge, a noise és a dark stíluselemeket, de lehet, hogy csak nyomott egy nagyon dühöset. Kiábrándultat és elhidegültet. A Drowning in Piss is talán ezen érzések rút slágere.