A Something To Prove idején még nem voltam sehol. Amikor a Common Thread kijött, épp csak belecsöppentem és inkább a keménykedős irányba mentem. Aztán mire a nyolcvanas évekhez, vagyis a gyökerekig eljutottam, már nagy kiadós banda voltak és a Shit For Sale című lemezen olyan trendeket követtek, amiknek épp kezdtem akkor háttal állni. Szóval csak jóval később köteleződtem el, amikor Amszterdamban egyszer láttam őket élőben a Youth of Today vendégeként. Pedig az már egy új felállás volt, de akkora bulit csaptak annak a pár tucatnak, hogy olyan érzésem volt, mintha egy hatszázas terem mozdulna meg a nyolcvanas évek vége fele. Pontosak voltak, izzottak, provokáltak és nevettünk. Fura volt, hogy két ilyen banda maximum száz embert vonzott be a helyre, de így is tökéletes volt az az este. 2009 óta hallgatok Spermbirds lemezeket rendszeresen.  

Ott még elkaptam egy új albumot, de közben egyre többet pörgettem a régieket is, szóval friss cucc nélkül is eltelt, de nem halványult ez a kilenc év. A csapat végig aktív maradt, lenyomtak évente jó néhány bulit, most meg van itt egy új album is. Go To Hell Then Turn Left. Piszok gyorsan változik a világ, de harmincöt év még enélkül se kevés, kicsit furcsa is ma hallgatni az ilyesfajta zenét. Mostanság annyira nem ez van, ez meg hangulatban még teljesen ott van. Szóval itt van öt német punk egy kibaszott időbuborékban és kurva jó esik, ahogy az egész arcomba pukkan. 

A Spermbirds szerintem mindig is egy eklektikus punk banda volt, de közben meg is maradtak az autentikus vonalon. Ez a dolog pedig most nem változott, hallgatom ezt az új albumot és a Breathe Deep például totál hardcore Kaliforniából, ami egyszer csak átcsap valami szemét mocskos rock and rollba. Az Agent Nine meg egyszerre viszi a Kennedys vonalat, míg ritmusával néha úgy ringat el, mint egy kurva jó poszt-punk banda, ami a klasszikus brit punkgyökérzetből nőtt ki. Kapkodós témák, jól kitalált gitárok, az I'm Not From Here után is végig legendás és végül is elég furmányos anyag.

Jó szellemben megírt, szokásosan dallamos és szellemes, de abszolút komolyan vehető lemez. Kedvencem még a Thanks For Being Special is, ott noise rock basszus a dupla csavar, azt megcukrozták egy refrénnel, ami tele van deszkás punk szerelemmel. Meg klasszikus és epikus hardcore rohamokkal, mint mondjuk a Bring Out The Snakes és hasonlók. Különben itt is jutott eszembe, hogy simán van olyan frankó ez az anyag, mint amikor a Yuppicide is két éve, megcsinálta azt a másik fasza kis visszatérést. Spermbirds ügyben sincs több kérdés. Harmincöt év után néha még a negyedikre is nehéz felmenni, nemhogy ilyen frissnek lenni...