Underground! Gyanúsan sokszor van leírva az, hogy underground!

2019. május 14. 17:00 - csubeszshuriken

Fury - Failed Entertainment (Run For Cover Records, 2019)

a2026717095_10_1.jpgAzt hiszem az egyik banda pólójának hátán keretezte a szokásos koncertfotót ez a szöveg:"Valaki azt mondja ez halott, de mi sosem fogjuk elfelejteni." Ez ugrott be először, meg mikor múltkor Judge póló volt rajtam és a Touch zenekar haverjai meglepődtek azon, hogy én is magyar vagyok. Mert itthon ez a dolog valóban úgy fest, hogy már csak kevesen vannak azok, akiknek még mindig a nyolcvanas évek nagy amerikai hardcore-punk hulláma jelenti a legnagyobb respektet. Nekem viszont az új Fury ismét kibaszott jól esett. Főleg pár olyan hét után, ahol Code of Honor, Bl'ast, Verbal Assault, Powetrip és Uniform Choice lemezek pörögtek folyamatosan.

Vagyis jól megágyaztam a hangulatnak, még ha ez nem is volt túl tudatos. Az új Fury ugyanis hasonlóképpen dallamos, mint a műfaj aranykora és annak megannyi klasszikus anyaga. A tempó azonban nem sokat lazult, továbbra is bomba ez a banda, olyan klasszikus hangzást hozva, ahol Kalifornia még mindig a kaliforniaiaké. Mert ez egy tök másik színtér, ahol szintén mindig megvolt a hardcore bandák sajátja és igazából ez a tipikus életérzés az, amit a Failed Entertainment című friss Fury lemez most megint faszán átad.

Olyan penge nótákkal, mint például a Mono No Aware. Amiből árad az energia, ömlik a melódia és közben pattog benne valami tök feszes groove. A Vacation pedig legalább ennyire nosztalgikus. A középtempós menetelés a sűrű refrénnel abszolút harmóniában, jó hangulatú hullámzásban néhány belepörgetés a dobokon és klasszikus basszusgitársuli, ami csak még inkább lelazít. Így lett valahogy ez a kettő kedvencem, de az elejétől a végéig ez az én lemezem. Élem, ha valami eképpen dallamos, így tud átadni egy konkrét hangulatot. 

Mert ahogy az Angels Over Berlin, Inevitable Need to Reach Out számokat hallgatom, bennem egyfolytában csak az zakatol, hogy ezúttal még inkább az érzésre csúsztak rá, mint a Paramount esetében. Az zeneileg feszesebb, nyersebb és meggyőzőbb lett, ami a lendületet illeti, így itt már nem kellett semmit bebizonyítani. A Failed Entertainment ezért lett szerintem barátságosabb és zeneileg is vegyesebb lemez. A maga nemében ugyancsak crossover reneszánsz, de nem a nyolcvanas évek végétől, hanem sokkal inkább az elejétől inspirálva. Vagyis amikor még a metál dominancia helyett, amolyan minden belemehet hozzáállással készültek a punk lemezek. S bár sem a Hüsker Dü, sem a Minor Threat nem volt kaliforniai, szerintem itt is érdemes őket megemlíteni, pontosan a színes zenei hatásokat miatt, mert e tekintetben a Fury is ilyen. Elég csak meghallgatni a new wave ízű New Years Days és a nagyon amerikai, nagyon rock and roll témára felépülő Crazy Horses Run Free című számokat és belegondolni, hogy milyen jól passzolnak az olyan fantasztikus hardcore-punk slágerekhez, mint a Goodtime vagy a Birds of Paradise

Plusz az is jó, hogy ezt a tisztább hangzást választották a gitároknál, míg a dobok és a bőgő is szakítanak, amikor azok nagyobb hangsúlyt kapnak, mert így frankón átjön az a folytonos lüktetés, amitől a Fury és a Turnstile is inkább gumi, mint valami más merevebb anyag. Ennek a generációnak is nagyon jót tett szerintem, hogy a rap zenében ott van a funk. Szóval egyedül csak ezzel az antiborítóval nem vagyok kibékülve, de gondolom kellett valami, ami kevésbé hivalkodó, vagy csak egyszerűen valami, aminek semmi értelme. 

 

Címkék: fury lemezek
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fmsuicide.blog.hu/api/trackback/id/tr9614815928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Underground! Gyanúsan sokszor van leírva az, hogy underground!