Underground! Gyanúsan sokszor van leírva az, hogy underground!

2019. április 13. 16:00 - csubeszshuriken

Aki belemerül, annak sok minden csemege lesz - Kint az új Lanternl lemez

a2763582919_10.jpgAbból is könnyen kiderül, hogy az idő milyen gyorsan elfolyik, hogy mint egy teljesen új bandára, úgy gondolok a Lanternl néven együtt zenélő négyesre. Pedig ahogy nézem már két éve is van annak, hogy kijött az első ep, amit szintén nem fogtak rövidre. Azóta több koncertjükről is lemaradtam, valamikor ősszel itt Pécsett is játszottak és emlékszem abszolút veszteségnek könyveltem el, hogy nem voltam ott, mert itt a délvidéken nagyon ritkán van olyan alkalom, ahol új zenekarok játszanak, akikhez van is gusztusom. Meg kiegészíthette volna a Volatile Matter lemez élményét is, ha hallok róla akkor élőben pár számot. 

Az új lemez ugyanis megjelent a napokban öt hosszabb tétellel, bár nyilván ez relatív, hiszen ez a fajta zenei alapkoncepció valószínűleg megkívánta azt a kidolgozottsági fokot, ahol az ötletek kapkodás nélkül csordogálnak és ömlenek egymásba. Ma talán már kicsit kevesebben játszanak poszt-metált, az a mindent elárasztó őrület, ahol az ezredforduló környékén megjelent kultikus lemezek hatása alatt, alig tudtak mást játszani az emberek, már valamelyest elcsendesedett. Sosem volt könnyű ilyesmi zenét hallgatni. Ha van stílus, ami abszolút hangulatfüggő, ez egészen biztosan az. S amikor az említett áradat tetőzött én lezártam, mert úgy éreztem nem tudok több ilyen lemezt végighallgatni. 

A hosszabb szünet viszont azt is jelenti, hogy mostanában kezdem el lemezeket újra felfedezni és megint megízlelni, hogy mennyi szín is van ebben a nagy halmazban. Mint ahogy a Lanternl új lemeze is egy darabos doom témával indul, amit eleinte csak az ének árnyal másik hangulattal. Aztán lesz egy váltás, van egy gyönyörűen sötét, tiszta gitár és amit kibont az engem egy régi vágású olasz horrorfilm zárótételére emlékeztet, de mikor visszatér az ének, az is borzasztóan tetszett. Az ezt követő Guiding Blaze pedig megint nem az, vagy legalábbis nem egyértelműen, mert nagyon felhőtlenül kezd, nem is akarnám hasonlítani senkihez, pedig tudnék írni pár grunge lemezt a gitár miatt. Igaz négy perc után mégis olyanná változik, de annál sokkal légiesebb, minthogy simán rásüssem, hogy ez a poszt-metál. Ez sokkal finomabban csordogál és keresi a harmóniát. Egy erősebb résztől eltekintve az énektől szép Soil is ilyen, de tény, hogy kellett a végén az a süvöltő lüktetés. Ott nagyon kiadja magát a hangszerelés és végre elszabadulnak a dobok is. 

Az ének viszont a vége felé is az első számban tűnt a legjobbnak, igaz sok helyen csak a hangszerközpontú hangulatokra segít rá és meg is van benne mindehhez az erő, ami viszont a felvételnek köszönhetően nem jött át mindig teljesen. A Volatile Matter lemez egyetlen hibája ez, hogy a finom kis ötletek és elemek nem kaptak mindenhol olyanfajta hangsúlyt a stúdióban, amitől a lehetőségből valóban katarzis lesz, pedig összességében nagyon rendben van ez. Morfondírozós, melankolikus és zeneileg nagyon színes tételek - tényleg ne könyveljen el senki egy tipikus poszt-metál lemezt - mint a For the Given Time és a Deep Breath is, de egy sokkal jobb keverés, vagy a technika terén az a plusz kicsit hiányzik, de ettől függetlenül ez így is nagyon gazdag anyag. Aki belemerül, annak sok részlet csemege lesz. 

 

Címkék: lemezek lanternl
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fmsuicide.blog.hu/api/trackback/id/tr9814762480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Underground! Gyanúsan sokszor van leírva az, hogy underground!
süti beállítások módosítása