Múltkor olvastam valahol, hogy a Bohren und der Club of Gore hasonló, mint a Neurosis és abszolút értettem, hogy a szerző miért keres kapaszkodót egy olyan banda nevében, ami zeneileg azért elég távol van az általa tárgyalt előadóktól. Mert van ez a másik szint, ahol kategóriában már nem, csak súlyban lehet mérni, hogy a hallgatóra az adott alkotás, milyen erős hatást gyakorol. E tekintetben tehát  dälek is a stílusok felett áll, mert lehetetlen hasonlítani bárkihez. Ahhoz túlságosan belemegy, sokkal mélyebb és komplexebb zenei jelenség, minthogy simán le lehessen írni, ő egy hip-hop előadó. Főleg miután a meglehetősen absztrakt saját dolgok mellett, csinált már lemezt a Faust zenekarral és van Techno Animal közös cucc is. Az Anguish pedig egy újabb komoly dälek projekt. 

Ahol a hetvenesek évek krautrock óriásának - a Faust zenekarnak - jó öreg billentyűse ismét képviselteti magát, a svéd Fire! Orchestra két másik tagja mellett, akik Mats Gustafsson és Andreas Werliin. Szóval beszarás érdekes volt már csak olvasni is arról, hogy az Anguish egyáltalán létezik, aztán jött ez a kilenc tétel, amit újra és újra meghallgattam és velük egyre beljebb, egyre távolabb utaztam. Mats hipnotikus szaxofonjátéka szabadítja el a lemezt és ez a mélység marad végig az övék. Will Brooks (dälek) hozza a szokásosan masszív alapokat, amik a billentyűkkel és Mike Mare gitárjával is ugyanabban a nyomasztó érzelemsávban lüktetnek, mégsem éreztem, hogy lenne két ugyanolyan szám. 

A free jazz itt noise és trip-hop egyszerre. A tenor szaxofon hangulatváltásai pedig még kiszámíthatatlanabbá teszik ezt a harminchét percet. Jövőtlen, neurotikus, sötét szólamok kúsznak be alattomosan a tudat alá. A Vibrations egy olyan vízió, ami egyből darabokra szedett. Aztán jött MC dälek, aki a második számtól megint durván belemegy. Minden szöveg egy több rétegű spirál és közben mindenki nagyon tudja mit csinál. Gut Feeling, Anguish, Healer's Lament és zárásnak a Wümme, bevallom elképesztő lenne, ha jövő végül mégsem ilyen lenne, de valószínűleg nem ússzuk meg, melankóliában úszunk majd egyre beljebb és beljebb. Tavaly még nem tudtam, hogy van ez a lemez, de azt tudom, hogy mostantól minden héten meghallgatom egy jó darabig. Felemelő, ahogy ezek a zseni arcok, teljesen egymásba folynak, ebben a transzcendens, poétikus és durván harmonikus, hangapokalipszisben.