Underground! Gyanúsan sokszor van leírva az, hogy underground!

2018. november 15. 16:30 - csubeszshuriken

Újdonságok a legjobb kiadónál - Finn, Maláj és Német okosságok

a0514719863_10.jpgHa most azt hittétek, hogy ez Joulupukki, Sandokan és Derrick közös története, akkor nagyon készen vagytok testvéreim. Itt ezekről a figurákról ugyanis szó sincs, szóval a lényeg csak annyi, hogy a Drinkin' Beer In Bandana Records egyre komoly nemzetközi kapcsolatokra tesz szert. Ennek köszönhetően pedig annak a Tampere Hardcore nevű finn kiadónak a cuccai landolhatnak Budapesten, akik az Egy Dicső Nemzet Kifordul Gyomra című magyar válogatást is gondozták, ha már itthon senkinek nem jutott eszébe felcsapni ezeket a feldolgozásokat egy lemezre. Na de mennyünk csak szépen sorban!

Szóval adott a kedvenc kiadónk és a havernak köszönhető finn kapcsolat. Ez a haver rendezte a Szigonyban azt a bulit, ahol a Hapea állítólag élőben is kurva jó volt és kapni lehetett azt a kazettát is, ami Egy Dicső Nemzet Kifordul Gyomra címen vonult be a magyar punk történelembe. Minthogy valóban a magyar punk történelem legjobbjainak feldolgozásai szerepelnek rajta egy későbbi és egy még későbbi generáció bandái által. A dolog érdekessége, hogy ugyanaz a finn Tampere Hardcore kiadó rakta össze a cuccost, akiknél a Hapea is támogatásra talált. 

Tőlük is kaphatóak most hetesek a kiadónál, de van még úgy ötven darab az említett kazettákból is. Illetve van egy maláj d-beat banda, ők is a finnekkel kevernek, szóval pár Braincell hetes is kikötött a distroban. A történetből tehát már csak a német mozaik hiányzik, feltárom hát gyorsan, hogy az új Per Capita / Abortion split lemezről van szó. Mindezekből ITT érdeklődve tudsz levadászni egy-egy példányt, de előtte hallgass bele lejjebb mindegyikbe és csak utána hozz következetes döntéseket. 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fmsuicide.blog.hu/api/trackback/id/tr2914374519

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Underground! Gyanúsan sokszor van leírva az, hogy underground!