Tizenöt évnyi józanságom után kicsit furcsa ezt leírni, de mindent az amfetaminnak köszönhetünk. Lemmy baszott a melóra, felmondott picsába és pár évvel később a gyermekei elkezdték benépesíteni a földet. A Motörhead volt az első, aztán záporoztak a metál és punk bandák, mindenki ugyanazokon a dobokon, szemölcsökön és csizmákon nőtt fel. Az örökséget pedig a High on Fire és még pár száz zenekar elég jól is kezeli. Azonban, ha a Dropout előbb jött volna szembe, mint az említett Matt Pike szörny, lehet azt mondom, ezeket nem veri kenterbe senki. 

A dolog viszont nyilván fordítva van. A High on Fire volt hasonló zene először és ők játszottak valahol, ahol a Ringworm is. Tudom durva sztori, de a két banda gyerekeket nemzett - fogalmam sincs, hogy születtek meg - de azok pár évesen már zenélni kezdtek, mint Mozart. Hallgattak mindenféle durva metált, meg vettek régi Venom lemezeket és közben hallották, hogy a nagypapa miatt van az egész svéd d-beat és az teljesen felbaszta az agyukat. 

Megcsinálták a saját bandájukat Dropout néven és először először egy kislemezen, majd a Turn Away From The Light nagylemezzel szedték a skalpokat. Istenkirály volt ahogy szóltak, annyira állat volt amit összeraktak, de sokra ezzel se vitték, mert a népeknek giccs kell, frufru, álarc, meg Linkin Park refrének. Ők viszont nem ezért voltak csendben, csak nyilván dolguk volt. Később aztán nevet cseréltek - úgy sem vette be őket az Encyclopaedia Metallum az ötmillió fontosabb banda közé - ezzel az új névvel pedig idén csináltak egy demo anyagot, ami megint leverte a vesém és közben magasra tette a lécet. A Dead Oath az összesen két számával jelenleg a kedvenc metál zenekarom. De elődje a Dropout is mérlegre került, mert tényleg vetekszik bármelyik High on Fire lemezzel, bár egy hardcore arc is simán magára hajol tőlük, ez egészen biztos, de tényleg. Figyeld csak ki!