Underground! Gyanúsan sokszor van leírva az, hogy underground!

2018. november 11. 16:30 - csubeszshuriken

Idén nagyot ment az Ilsa -  Megint új dal egy split anyagon

ilsa.jpgA Washingtonban operáló Ilsa az elmúlt tíz évben számomra az egyik legmegbízhatóbb banda lett a színen. Albumaik sorban hozzák a moslék déli sludge és a brit death / crust keresztezéséből kitiport hangzásvilágot. Semmi sallanggal, a világmegváltás igénye nélkül, minden eddig kihozott cuccuk masszív, súlyos metál málházás. Idén megjelent Corpse Fortress című lemezük pedig ezzel a recepttel, nálam landol is majd az évi tízes listámon. Az a kilenc szám hétről hétre kinyír, ahogy rányomok, egyből. 

A metál mániákus ötös mégsem dőlt hátra, most is itt egy új szám, amely a Gerta nevű bandával közös split anyagon pörög majd, a szó legszorosabb értelmében, hiszen kazettán jelenik majd meg. Azt meg, hogy miért pont ezzel a bandával kapaszkodtak össze kazetta ügyben, ahogy meghallgatjátok, tök világos lesz. Greta szintén szőrös tökű punk metál, nem nagyon hatott rájuk a Dream Theater, turbó parasztba tolják a témát. Amit itt lejjebb le is tudtok csekkolni. Bandcamp egy ajándék. Miközben a támogatás lehetősége is adott. Ilyen állat zenékhez, mindig legyen lé gitárra, kábelre, kiegészítőkre. 

 

Címkék: lemezek greta ilsa
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fmsuicide.blog.hu/api/trackback/id/tr7014366323

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Underground! Gyanúsan sokszor van leírva az, hogy underground!
süti beállítások módosítása